company logo

nea_LOGO

Belépés



Szenttamási Napok 2015. összefoglaló PDF Nyomtatás E-mail
2015. szeptember 24. csütörtök, 08:03

Idén szeptember 19-én és 20-án került megrendezésre a Szenttamás Barátai Egyesület szervezésében a Szenttamási Napok nevű rendezvény, mely az 5. volt már a sorban.

A látogatókat érdekes, színes programok várták a hétvége mindkét napján.

Ahogy minden évben, most is a Szenttamás hegy tetejéről szóló tárogató hangja jelezte a programok kezdetét. Az időjárás különösen kegyes volt az eseményhez,  Esztergomot a rossz idő elkerülte.

A megnyitó után a „Szenttamás a Te szemeddel” című rajz- és fotópályázat eredményhirdetésére került sor. A művekből rendezett kiállítás a hétvége folyamán a Szenttamás Kápolnában volt megtekinthető és a rendezvény után szeptember hónapban a Művelődési Ház ad otthont a kiállításnak. A pályázatra 60-nál is több pályamű érkezett, amire nagyon büszkék a szervezők és remélik, hogy a következő évben is ilyen sok pályázat érkezik.

A Kápolna mellett az érdeklődők régészeti témájú tablókat tekinthettek meg.

A rendezvényre érkező gyerekeket délután kézműves foglalkozás, népi játékok és a Bab Társulat előadása várta, este pedig diavetítéssel kedveskedtek a legkisebbeknek.

A hétvége állandó szereplője és nagy kedvence volt a Csacsi, aki kitartóan fuvarozta a kicsiket a Kápolna körül.


Változatos zenei kínálattal készültek a szervezők: a spanyolos Desenvoltura zenekar kezdte, majd idén egy helyi fiatalokból álló zenekar, a Vernal is lehetőséget kapott a bemutatkozásra, este a  Ser On Stone együttes, majd a napot Petruska András, utcazenész zárta produkciójával.

Az Egyesület tagjai finom ételekkel várták a résztvevőket cukkínis-gombás tésztát, babgulyást, tökös pörköltet vagy tarhonyás húst, de a szombati nap favoritja egyértelműen az kb. 200 db palacsinta volt, melyet a hegyen lakók által készített lekvárral töltöttek meg lelkes készítőik.

A vasárnapi program keretében dr. Horváth István régész-muzeológus tartott helytörténeti, régészeti előadást. Aki a sűrű programok miatt vasárnap még nem jutott el misére, az bepótolhatta délután a Szenttamás Kápolnában.

A gyerekek sem maradtak programok nélkül, játszóház, az Esztergomi Társasjáték Klub foglalkozásán vehettek részt, majd igazán emlékezetes élményt nyújtottak Boka Gábor és a szenttamási gyerekek  Petőfi Sándor a helyiség kalapácsa, című színdarabban. A résztvevőknek a vasárnap délelőtt állt rendelkezésükre a darab betanulására, de bátran mondhatjuk, hogy az előadás fergeteges volt.

A vasárnap délután a népzenéé volt, Kálna Natália és barátai húzták a talp alá valót.

A vasárnapi desszert a szenttamási lányok, asszonyok nemes küzdelméből került ki, ahol 17 fajta sütemény indult a sokak által vágyott Vándor Sodrófa díjért.

Lehetett süteményt kóstolni és szavazni a legfinomabbra. Az idei győztes a méltán népszerű epres-lime-os torta lett.

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a rendezvény sikeres volt, minden a tervek szerint zajlott a rendezőség és a résztvevők megelégedettségére.

Az eseményekről készült képgalériát itt tekinthetik meg.

 

Keresés




Támogatja a Joomla!. Designed by: web hosting reseller best actors Valid XHTML and CSS.