A Képviselő Testület elfogadta a Bajnok utcai tér terveit Nyomtatás
2016. június 01. szerda, 21:45

A tavalyi évi Tervtanácsi támogatás mellé idén megszületett a terület tulajdonosának (közterület lévén, Esztergom városa) beleegyező és támogató hozzájárulása is. Így a jogi akadályok mind elhárultak a terv kivitelezése elől. A Testület továbbá rendelkezett arról is, hogy a 2017-es költségvetésben forrást biztosít a terv megvalósítására.

A terv elfogadása felkeltette a média érdeklődését is, hiszen a RTVE regionális televízió 2016/04/29-i Háttér című közéleti magazin műsorában számolt be erről (a csatolt linken 9:05 - 13:25 között látható), a megyei 24 óra újság pedig 2016/05/07-i számában jelentette meg az alábbi beszámolót róla:


24 óra beszámoló