Sajtóközlemény Nyomtatás
2017. szeptember 25. hétfő, 00:00

A Szenttamás Barátai Egyesület az általa szervezett szabadtéri kiállítás megrongálása kapcsán az alábbiakat kívánja közölni:

Az esztergomi Művészetek terén nemrég megnyílt „Kötődés” című kiállítást szeptember 23-án, szombatra virradó hajnalban ismeretlen tettesek vandál módon szétverték, emiatt a tárlat nagy része, 13 nagyméretű fotó megsemmisült. Az installációkba foglalt összes képet megsemmisítették, kereteit megrongálták. Szerencsére a Szent István lépcső falára kihelyezett molinók sértetlenek maradtak. A rongálást szombat reggel az önkormányzat munkatársa, a helyi közmunka program vezetője észlelte, aki haladéktalanul értesítette az önkormányzat illetékeseit, a rendőrséget, a helyi képviselőt és az Egyesület elnökségét. A helyszíni szemle során az Egyesület elnöke feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.

A rendőrség a helyszínelést követően nagy erőkkel kezdte meg az elkövetők felderítését, melynek következtében még aznap éjjel sikerült azonosítani a tetteseket, akik az Esztergomi Rendőrkapitányságon beismerő vallomást tettek. A rongálók fiatalkorú helyi lakosok, 14, 15 és 16 évesek. A rendőrség kezdeményezi a három fiatal bíróság elé állítását.

Egyesületünk szeretné hangsúlyozni, hogy a kiállításnak nem volt sem politikai, sem felekezeti sem egyéb megosztó tartalma. A „Kötődés” nevet viselte - ezzel kívánva kifejezni a Szent Tamás-hegyen élő közösség identitását, helyi és idegen művészek segítségével. A kiállítás megsemmisített részén az esztergomi ART Fotóstúdió művészeinek alkotásai voltak láthatók, míg a másik, épen maradt részét képező képek olyan fogyatékkal élő lengyel fiatalok munkái, akik a nyár folyamán városunkban táboroztak.

A szabadtéri tárlat támogatásokból és az Egyesület tagjainak önkéntes munkájából valósult meg, azzal a szándékkal, hogy a későbbiekben évente többször is kiállító teret biztosítson a városunkban, a környéken élő vagy alkotó művészeknek, közösségeknek. Az Egyesület tagjait mélyen elszomorították a történtek, de sokat segít az esemény helyén történő kezeléséhez az az érzelmi támogatás, amelyet az utóbbi két napban megtapasztalhattunk a város lakóinak, ismerősök és ismeretlenek részéről is. Ezúton köszönjük a városvezetés támogatását és a rendőrség által végzett gyors és eredményes felderítést.

A Szenttamás Barátai Egyesület a jövőben is az eddigiekhez hasonló módon teljesen civil, lokálpatrióta egyesületként teszi a dolgát, szervezi többek között az eddig már hét alkalmat megért Szenttamási Napok rendezvényét, aktivizálja a hegylakók közösségét a településrész életének fontos kérdéseiben. A múlt hétvégi rombolás ugyan megdöbbentett mindenkit, de továbbra sem mondunk le az általunk fontosnak vélt értékek bemutatásáról, közvetítéséről.

Esztergom, 2017. szeptember 25.

Szenttamás Barátai Egyesület