Lezárult az eljárás a szenttamási kiállítás megrongálása kapcsán. Nyomtatás
2018. március 21. szerda, 00:00

Marasztaló bírói ítélet született a rongáló fiatalok ügyében.
A Szenttamás Barátai Egyesület által szervezett szabadtéri tárlatot 2017. szeptember 23-án négy fiatalkorú olyan súlyosan megrongálta, hogy szinte teljes egészében újra kellett építeni. Az egyesület az esetet észlelve bejelententést tett a rendőrségen, akik egyetlen nap leforgása alatt kézre kerítették a feltételezett elkövetőket.
A kihallgatás során a fiatalok beismerő vallomást tettek, az ügy pedig a társadalmi normák megszegésének súlyossága miatt bírói szakaszba került, ahol február 15-én marasztaló ítélet született mind a négy fiatalkorú esetében.
Az esettel kapcsolatban az egyik elkövető esetében az illetékes bíróság 160 óra közéredekű munka büntetést szabott ki, míg a másik három társtettes esetében 2 év próbára bocsátást rendelt el, továbbá kötelezte az elkövetőket az okozott anyagi kár, összesen 231. 643 Ft.-nak az Egyesület részére történő megfizetésére, valamint a felmerült perköltségek megtérítésére.