Mi lesz a szenttamási utakkal? Nyomtatás
2018. március 23. péntek, 00:00

Egyesületünk lakossági fórumot tartott, március 21-én, kora este a volt Zsinagóga épületében, ahol a megjelentek elsősorban a fenti kérdésre várták a választ Bánhidy László alpolgármester úrtól, területünk egyéni képviselőjétől, aki az önkormányzat részéről vett részt meghívott vendégként az összejövetelen.


lakossagi_forum_20180321_2.jpg


A hegyen való közlekedés már régóta problémás az utak rendkívül rossz állapota miatt, beruházás évtizedek óta nem történt, a településrész ütőerét jelentő Vasvár Pál utca egy éve szinte járhatatlan, illetve idén pár hétig le is volt zárva; még gyalogosként is bajosan lehetett közlekedni a vízvezeték csere miatti gödrök feletti pallókon.


Alpolgármester úr elmondta, hogy képviselőként is régóta figyelemmel kíséri az általa is problémásnak vélt szenttamási helyzetet. A sajátos terep és útviszonyokkal rendelkező városrész jelenlegi áldatlan állapotát négy dologgal indokolta: a hosszú évek forráshiányával, az elöregedett vízvezeték kényszerű, de halaszthatatlan cseréjével, az utak nyomvonalának szinte megváltoztathatatlanságával, illetve a leendő optimális útburkolat hosszas kiválasztásával. Ez utóbbi tervezésénél az önkormányzat kikérte egyesületünk véleményét is. A fentieket figyelembe véve az alpolgármester a Vasvári Pál utca felújításának befejezését még idénre, június-július végére igérte.
A hegy másik kiemelt projektje a Bajnok utcai közösségi tér kialakítása, amely bekerült a Zöld Séta programba,amelyre pályázati forrásból 500 milliót nyert a város, és amelynek keretén belül 30 millió forint jut majd a megvalósításra, úgy, hogy a környéken lakók igényet (parkolás, megfelelő nagyságú zöldfelület) figyelembe vették a tervek kialakításakor.
A megvalósításra vonatkozóan konkrét időpont nem hangzott el, de alpolgármester úr szerint nem csúszhat végtelen időpontig, mert a Zöld Sétával kapcsolatos pályázati elszámolás ezt nem teszi lehetővé.
Bánhidy László alpolgármester a rendelkezésére álló információk szerint idénre valószínűsítette az alábbi beruházásokat: Szent Tamás, Nap, Lépcső,, Becket utcák felújítása, Perc utca és Táglaház utca burkolatcseréje, ivókút kihelyezése a hegytetőn. A Szenttamásra a költségvetésben összesen 72 millió forintot különített el a testület, ebből valósulnának meg az említett projektek.
Szóba került a közlekedési rend ésszerűsítése is, amely részben már megtörtént. A Meggyes Tamás, korábbi polgármester által kihelyeztetett, ésszerűtlen forgalmi rendet (rendetlenséget) eredményező táblák időnként közlekdési szabálytalanságra kényszerítették a lakókat.
A parkolóhelyek számának szűkössége szintén probléma. A megfelelő számú parkolóhely kialakítása, amely nem megy a zöldfelület nagyságának rovására, átgondolt koncepciót igényelne. Erre lehet megoldás az alpolgármester úr által említett Települési Rendezési Terv, amelyre a város 2 millió forintot különített el, és amely hamarosan elkészül (konkrét időpontot nem hallottunk) és , amely összehangoltan kezeli a településrész fejlődésével, változásával jelentkező probémákat, jelenségeket.
Szintén érinti a várossrészt a Szent István kápolna (Trafó kávézóval szemben) melletti üres telek sorsa. Bánhidy László azt a tájékoztatást adta a kérdéssel kapcsolatban, hogy a telken egy helyi vívóegyesület, 200 milliós pályázati forrásból vívócsarnokot épít majd a közeljövőben.
A fórumon alpolgármester úr igéretet tett arra, hogy az önkormányzat visszaadja a "Tárogató" hangját, azaz önkormányzati segítséget igért a két hónapja elnémult "Tárogató"megjavítására.
A lakossági fórumot az egyesület közgyűlése követte, amelyen a tagok többek között döntöttek az idei programokról, meghallgatták és elfogadták a tavalyi évi beszámolókat.
Az egyesület legközelebbi programja hegytakarítás, szemétszedés lesz. Most szombaton, március 24-én, reggel kilenc órától lehet az egyesületi tagokhoz csatlakozni a hegy bármely pontján.